2010.10.10. 19:08
Hosszas interjú Balog Zolival
Az Esti Hírlap írása.
- A csapatkapitányok kaptak meghívást erre a rendezvényre, tőlünk Rósa Dénes kapott invitálást, de ő megsérült az MTK elleni mérkőzésen - mondta el szerkesztőségünk ottléte mibenlétét firtató kérdésére Balog Zoltán, a Ferencváros labdarúgócsapatának rutinos bekkje. - Csúnyán szétrúgták a térdét, így nem tudott eljönni, ezért engem kért meg, hogy képviseljem a csapatot. Sokan otthon maradtak, úgyhogy kicsit rosszul nézett ki, hogy egyedül én voltam itt olyan, aki a klubja nevében jött el. Jó lett volna látni, hogy minden gárdától legalább egy játékos megtiszteli jelenlétével a díjátadót.
- Viszont ön itt volt annak a Fradinak a képviseletében, amely úgy tűnik ismét elkapta a fonalat. Túltette magát a csapat az Újpest elleni fiaskón?
- Hál’Istennek a gárda nem hitte el magáról, hogy válságban vagyunk, talán ennek tudható be, hogy vissza tudtunk térni a jó útra. Nem voltunk gödörben, de letértünk arról az ösvényről, amin elindultunk év elején. A mostani mezőny eléggé kiegyensúlyozott, ami látszik is a tabella zsúfoltsága alapján. Egy gyengébb csapat is elkaphatja és megszorongathatja nagyobb nevekből álló riválisát, és mint kitűnik, nincs olyan csapat egyelőre, amely jócskán ellépne a többitől. Egyedül a Videoton van előttünk négy ponttal, a Kaposvárral és a Honvéddal egyaránt 16 pontunk van. Tapadunk a Vidire, nem engedünk nekik túl nagy előnyt. Nagyon hosszú még a bajnokság, amelynek csupán a legelején tartunk. Nyilván becsúszhat még egy-egy kudarc, de ha ezeket fel tudja dolgozni a csapat, akkor nem lesz gond év végén.
- Két fordulóval ezelőtt, a Vasas elleni bajnoki előtt lehetett hallani olyan híreket, miszerint ha nem győz a Ferencváros, Prukner Lászlónak már csak néhány mérkőzése van hátra a zöld-fehérek mestereként. Megerősítettétek az inogó kispadot, vagy ez nem volt több egyszerű pletykánál?
- Ez nem lehetett több rémhírkeltő szóbeszédről, hiszen mi az öltözőben nem hallottunk ilyenekről. Mindenki tudhatja, hogy egy újjáalakuló keret esetében nem lehet rögtön csodát várni a csapattól. Dolgozunk, és azt hiszem meg is látszik Prukner László munkája. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, főleg arra nézve, hogy most már nem azt a felívelgetős játékot alkalmazzuk, amit korábban, hanem igenis próbáljuk megbecsülni a labdát, és rövid passzokkal építjük a támadásainkat.
- A válogatott szereplése miatt bajnoki szünet van, így van idő a gyakorlásra. Mivel telik ilyenkor a Ferencváros felkészülése?
- Már múlt héten megkaptuk a mestertől a programot, így már akkor realizálhattuk, hogy szinte minden nap két edzésünk lesz, vagyis próbálunk az erőnlétünkön még tovább javítani. Ezen felül persze előkerül már a Kaposvár elleni fellépésünk is, vagyis arra gyakoroljuk a különböző támadó és védekező variációkat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek